A Napi 1 százalék stratégia használata
Ha még nem rendelkezel forex kereskedési számlával, első lépésben nyitnod kell egyet valamelyik brókernél. Ha még nem választottál brókert, én az AvaFX céget ajánlom. Ha kéred, segítek a számlanyitásban, és többféle jelentős kedvezménnyel is számolhatsz. Ha más brókernél kereskednél, természetesen annak sincsen semmi akadálya.
A stratégia kereskedésének megkezdése előtt a tőkéd mérete és a vállalt kockázat figyelembevételével közösen meghatározzuk az alap pozícióméretet, amellyel kereskedni fogsz. Ez a továbbiakban mindig állandó lesz, csak akkor növelhető, ha már elegendő nyereség gyűlt össze ahhoz, hogy a magasabb hozam érdekében annak egy részét visszaforgasd a kereskedésbe.
Ezután el kell döntened, mely időpontokban fogsz kereskedni. Napi két, vagy három alkalmat javaslok. Ezek tetszőlegesek lehetnek, lényeg, hogy olyan időpontok legyenek, amelyekben lehetőleg minden hétköznap internetközelben tudsz lenni. A kereskedés megoldható mobileszközről is, tehát nem feltétlenül szükséges, hogy otthon légy. A kiválasztott időpontokat a továbbiakban minden nap másodpercre be kell tartani, de ha néha kihagysz egyet, abból nincsen baj. Ha valami okból később kiderül, hogy egy másik időpont alkalmasabb lenne, nyugodtan át lehet térni rá.
Késő este megkapod tőlem a levelet, amely a másnapi kereskedésre vonatkozó információkat tartalmazza. Ezek a következők: a pozíciónyitás iránya, a pozíció mérete, a profitcél és a stop loss mérete, szükség esetén a korábbi pozíciók stop loss szintjének módosítása, valamint a pozíciónyitás feltételei. Az adott napon minden kereskedési időpontra ugyanazok az utasítások érvényesek.
A napi első időpont előtt néhány perccel eldöntöd, hogy az adott időpontban nyitható-e új pozíció. Ehhez először meg kell nézni, hogy az weboldalamon látható szignál szerint lehet-e kereskedni. Ha igen, meg kell vizsgálni, hogy teljesül-e a napi emailben leírt másik pozíciónyitási feltétel is. Ha a feltételek közül bármelyik nem teljesül, nem szabad pozíciót nyitni, és a következő időpontig nincsen semmi teendő. Amennyiben mindkét feltétel egyidejűleg teljesül, a kiválasztott időpontban a kereskedési felületen a vétel vagy az eladás gombra kattintva piaci áron megnyitod az emailben megadott irányú és méretű pozíciót. Ezután már csak a záró megbízásokat (stop loss és take profit) kell elhelyezni a pozíció megnyitásának árfolyamához képest a megadott távolságra, és a következő időpontig ismét szabad vagy. Ez a folyamat minden kereskedési időpontban megismétlődik. Esténként, az utolsó időpont után az aznapi kötéseket beírod az erre szolgáló táblázatba, és elküldöd nekem, hogy ellenőrizni tudjam a kötéseidet, és figyelhessem a kockázatodat. Amennyiben szükséges, a napi email-ben fogom jelezni, hogy a nyitott pozíciók stop loss megbízását módosítani kell. Ilyenkor egy konkrét árfolyamot adok meg, amely az összes azonos irányú, már megnyitott pozícióra érvényes.
Ha segítségre van szükséged a kereskedéshez, kérdéseiddel bármikor fordulhatsz hozzám telefonon, email-ben vagy személyesen. Szívesen megmutatom a kereskedési platform használatát, elmagyarázom a szükséges alapfogalmakat, és segítek értelmezni a kereskedési utasításokat. Így teljesen kezdőként sem leszel hátrányban, néhány nap múlva pedig elfogynak a kérdéseid, és rutinból végzed majd a kereskedést, mintha már évek óta ezt csinálnád.
Vissza a Napi 1 százalék stratégiához
További részletekért hívj fel, vagy add meg nevedet és email címedet: